Beauty Inspiration Lifestyle Travel

#Welcome

Nagyon nagyon régóta tervezem ennek a blognak a beindítását. Réges régen rendszeresen vezettem blogot de az életem utóbbi pár évében háttérbe szorult a dolog. Megpróbáltam újraéleszteni a folyamatot, de rájöttem hogy, amit akkor szerkesztettem az abban az időben volt megfelelő nem pedig most. Szóval mindegy is mi volt régen, a lényeg az, hogy mi van most és az hogy mi lesz.

Tinédzser koromban newage mániás voltam, de mindig elbuktam egészen addig még rá nem jöttem, hogy egyik napról a másikra nem fog menni, idő kell. Ezért váratott ez a blog is magára, ki kellett próbáljak és meg kellett tapasztaljak elég sok dolgot ahhoz, hogy felkészülhessek és ne csak ideig óráig tartson a lelkesedésem.

Miért is Live the Plan B?

Mindig úgy gondoltam, hogy pontosan tudom mit akarok, merre tartok és hol lesz a célvonal, nem kerestem kifogásokat, de az élet másfelé terelt mint amit elképzeltem, hiába volt A-tól H-ig tervem egyszerűen nem úgy alakult az életem, mint ahogyan megálmodtam. Ez évekig dühített, elszomorított, sokakra és sok mindenre haragudtam addig a napig még ezt el nem fogadtam. Nem a kudarcot fogadtam el, hanem azt hogy bár más lesz az életem, mint ahogyan elképzeltem, de ez nem rossz dolog, sőt. Ezért Éljen a B terv. 

Follow my blog with Bloglovin

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.